2015. már 12.

Diego Forlán visszavonult az uruguayi válogatottól

írta: maracanazo
Diego Forlán visszavonult az uruguayi válogatottól

60a07adc35b2821f4345e3954ad62085.png

Kép: @DiegoForlan7

Immár hivatalos, hogy Diego Forlán nem lép többet pályára az uruguayi válogatotban. A még Japánban légióskodó futballista rendkívüli sajtótájékoztatón erősítette meg azt, amit már eddig is sejteni lehetett, hiszen 2014. június 28., tehát a kolumbiaiak elleni világbajnoki nyolcaddöntő óta nem szerepelt Óscar Tabárez csapatában. A 35 esztendős Forlán 2002. március 27-én, Szaúd-Arábia ellen öltötte magára először az égszínkék mezt; 112 mérkőzésen 36 találatot jegyzett, ezzel minden idők második legeredményesebb gólszerzője az uruguayi válogatottban (Luis Suárez mögött, Héctor Scarone előtt).

A Cachavacha becenévre hallgató játékos három felnőtt labdarúgó-világbajnokságon (2002, 2010, 2014), három Copa Américán (2004, 2007, 2011) és egy Könfederációs Kupán (2013) képviselte a hazáját. A dél-afrikai vb-n, amelyen öt gólt jegyzett, a torna legjobb játékosának választották.

Az alábbiakban a futballista által kiadott hivatalos közlemény magyar fordítását olvashatjátok.

 

2015. március 11., szerda

Az alábbi közleményben bejelentem, hogy visszavonulok az uruguayi labdarúgó-válogatottól.

Nehéz döntés volt, de úgy gondolom, hogy elérkezett a megfelelő pillanat. Átbeszéltem a családommal, és mielőtt a nyilvánosságra hoztam volna a döntést, telefonon egyeztettem a Maestróval [Óscar Tabárez szövetségi kapitánnyal - a szerk.], a segítőivel és a csapattársaimmal.

Elérkezett az ideje, hogy helyet kapjanak a fiatalabb generáció képviselői. Azért ezt a szimbolikus pillanatot választottam a bejelentésre, mert új korszak kezdődik a Copa América és a világbajnokságra vezető út előtt; a 2006-os esztendő volt ilyen, amikor több társammal indultunk el a mostanihoz hasonló úton.

A fiatalokra egy kihívásokkal, ugyanakkor örömmel és a teljesített célkitűzésekkel teli út vár. A mai naptól fogva már nem vagyok az uruguayi labdarúgó-válogatott játékosa, viszont továbbra is a szurkolója leszek, mint minden honfitársam. 

Gyerekként az édesapámmal jártam meccsekre és arról álmodoztam, hogy futballista leszek. A hazaérkezéseket követően az utcára mentem, és megismételtem valamennyi támadást, amelyet előzőleg láttam. Álmodoztam róla és elképzeltem, hogy futballista leszek, de amiben végül részem volt, az minden képzeletet felülmúlt.

Három világbajnokságon és három Copa Américán volt lehetőségem játszani. A dél-afrikai vb az egyik legszebb emlékem a futballal kapcsolatban: a válogatottal elért 4. hely, a megosztott gólkirályi cím, a Németországnak lőtt szépségdíjas gólom, és mindennek tetejébe az, hogy a torna legjobb játékosának választottak.

De mindennél fontosabb, amit az uruguayi embereknek üzentünk. Uruguay ismét elfoglalta a sok évvel korábban kiharcolt helyét. Nemcsak szakmai szempontból, hanem emberileg is sikeresek voltunk: igyekeztünk példát mutatni és ápolni az értékeinket, ami manapság már egyre ritkább, és a csapatunk ezt kezdte el közvetíteni. Ez volt az alapja annak az egységnek, amely e válogatott és az uruguayi emberek között alakult ki.

Mindenki azonosult a válogatottal és büszke uruguayi volt. Mi, a játékosok és önök, a szurkolók. Éppen ezért az a legnagyobb jutalmam, hogy tagja lehettem ennek a csapatnak, amely történelmet írt.

Ahogy azt mindig is mondom: nem pusztán szavakkal, hanem példamutatással lehet valakiből vezéralak. Ez volt és ez lesz mindig is a hitvallásom. Biztos vagyok benne, hogy ezt közvetítettem és ezt is fogom átadni a jövőben. 

Számomra és a családom számára az egyik legértékesebb siker a 2011-es Copa América-győzelem volt. Ebben az érzésben osztozom a nagypapámmal, Nino Corazóval [Juan Carlos Corazo, Forlán nagyapja volt az uruguayi válogatott szövetségi kapitánya Bozsik József 1962-es búcsúmeccsén - a szerk.] és az édesapámmal, akik szintén megnyerték ezt a kupát. Négy kontinensbajnoki cím és három generáció a Forlán-Corazo vonalból; ezt már sohasem lehet kitörölni sem a családunk, sem a futball történetéből.

Rengeteg emléket szereztem a válogatottal. Például azt, hogy átléptem a Rodolfo Rodríguez által felállított válogatottsági rekordot, illetve megdöntöttem Scarone gólrekordját. 

Abban a megkülönböztetett helyzetben voltam, hogy nagyszerű futballistákkal és még nagyszerűbb emberekkel játszhattam és készülhettem együtt. Sokak jutnak ebben a pillanatban az eszembe: az edzők az U20-as csapattól a felnőtt válogatottig, Alberto Pan orvos, Barbosita, a nagy Minguta, Víctor, Sebasék, Walter Ferreira, Alfredo, Carlitos, Machado, Neira, Miguel Zuluaga, Claudio Pagani, María, Aldo. Csapatvezetők és újságírók is.

Nagyon sok évről van szó, és rengeteg emléket viszek magammal. Kiváltságos helyzetben voltam, hiszen tagja lehettem ennek a csapatnak, amely annyit adott Uruguaynak, és mindenkinek szeretném ezt külön megköszönni. 

Valamennyi uruguayinak, és általában véve az uruguayi népnek: köszönöm azt a sok szeretetet, amelyet ezekben az években kaptam, és kapok ma is, amikor Uruguayban járok, vagy amikor egy-egy honfitársammal összefutok a nagyvilágban. 

Nem búcsúzom, hanem azt mondom: a viszontlátásra.

Köszönöm szépen.

Mi köszönjük.

 

Szólj hozzá

forlán uruguay2015