2015. már 29.

Ki kellett volna kapni Marokkó ellen

írta: maracanazo
Ki kellett volna kapni Marokkó ellen

2579969_full-lnd.jpg

Gyakorlatilag kidolgozott helyzet nélkül nyert 1-0-ra az uruguayi válogatott Marokkó vendégeként szombat este Agadirban. Az a baj az ilyen győzelmekkel, hogy megerősítik a kapitányi posztján azt az Óscar Tabárezt, akinek az égvilágon semmi elképzelése sincs arról, mit kellene játszania a csapatnak. Sokkal hasznosabb és a pályán látott teljesítmények alapján sokkal reálisabb lett volna, ha Uruguay beleszalad egy 3-0-ás pofonba, bár ha figyelembe vesszük, hogy a Copa América előtt már csak egyszer, Guatemala ellen, játszik a Celeste, akkor már úgyis tökmindegy. Idő és lehetőség hiányában ez a csapat várhatóan nem fog látványosan javulni. A világbajnokság után el kellett volna köszönni a Maestrótól, nem pedig felajánlani neki, hogy akár élete végéig, de minimum 2018-ig ő vigye a nemzeti csapatot úgy téve, mintha rajta kívül nem lenne alternatíva. Egy ordas nagy baromság az, hogy az uruguayi válogatottnak mindig csak szenvedve és rosszul játszva kell győznie - főleg úgy, hogy ennyi tehetséges fiatalból lehet meríteni. A változás, az újbóli csapatépítés csak névlegesen indult el tehát, ugyanis a 68 esztendős kapitány mentalitása továbbra is béklyókat tesz a válogatottra.

Erre kiváló és egyben bosszantó példa volt a Marokkó elleni mérkőzés. Nekem kifejezetten tetszett a dinamikus 4--3-3-as felállás, amely az adott mérkőzés eseményeitől függően bármikor átmehet egy totális, hétemberes támadásba (a két szélső védő felfutásával, a védekező középpályás visszazárásával, a két szervező középpályás és a három csatár összjátékával), illetve egy tízemberes agresszív védekezésbe, amikor csak a középcsatár marad fent, mindenki más viszont a saját térfelén presszionálja az ellenfelet, hogy labdaszerzés után néhány érintéssel eljusson a másik kapuig. Ez a felállás, ha megfelelő utasítással és az erre alkalmas játékosokkal párosul, olyan, mint egy megfeszített számszeríj. Itt, Uruguayban a River Plate egész jól alkalmazza immár évek óta. Ehhez a taktikához rengeteget kell futni, viszont akár már egy félidő alatt le lehet vele rendezni a meccseket, ha a csatárok kíméletlenül értékesítik a helyzeteiket.

Fernando Muslera előtt négy védő állt fel: a két középső védő, Godín és Giménez jól zártak és csak a szögleteknél mentek előre, ugyanakkor a támadások segítéséért felelős két szélső hátvéd teljesen haszontalannak bizonyult. Maxi Pereira észrevehetetlen volt, Álvaro Pereira pedig úgy vagdosta előre a labdákat, mint egy lámpalázas kezdő a harmadosztályban. A középpályán Arévalo Ríos hozta a megbízható formáját - rá ezúttal sem lehetett panasz, ugyanakkor kétségtelen, hogy nagyon hiányzik mellőle egy másik bulldog. Még egy romboló középpályás bevetésével viszont ugrana ez a fajta 4-3-3, sőt a teljes támadósoron is változtatni kellene, vagyis bőven akadnak még homályos foltok a csapatszerkezettel kapcsolatban.

Carlos Sánchez hasznosan játszott, sokat változtatta a helyét, és megállás nélkül kereste az ütközési lehetőségeket, bár vele kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy védekezésben gyenge, a csatárok pedig sajnos nem értették a passzait. Az eredetileg a bal oldalra jelölt Nicolás Lodeiro alig mutatott valamit, pedig bőven lett volna kinek osztogatnia labdát. Nem lehetett nem észrevenni, hogy a helyére beállt De Arrascaeta öt perc alatt többet tett a csapatért, mint a Boca Juniors irányítója, de még mindig nem tudnám biztosan megmondani, hogy ez Lodeiro hibája avagy Tabárezé. Argentínában ódákat zengenek az uruguayi középpályásról - igaz, Rodolfo Arruabarrena csapatában közvetlenül a két csatár mögött játszik. A három támadó közül Cavani aktív mezőnymunkát végzett, de a kapu elé nem sikerült odaérnie, míg a két fiatal csatár, Diego Rolan és Jonathan Rodríguez gyorsaságát egyáltalán nem sikerült kihasználni. Hiába húzódtak vissza labdát szerezni, a mélységi passzok nem érkeztek, az üres területek nem nyíltak meg, a kontratámadások így elmaradtak.

A látványos és tudatos focit Marokkó játszotta, és ha egy kicsit szerencsésebb, akkor kiütéssel nyer. Amennyiben az égszínkék mezesek játszanak úgy, ahogy a hazaiak, akkor most egy minimális különbségű vereséget is jobban el tudnék fogadni, mint ezt a tartalmatlan kamugyőzelmet. Még csak elképzelni sem tudom, hogy ki az, aki szerint ez a két mérkőzés elég a Copa Américára való felkészüléshez. Mexikó, például, tegnap éjszaka 1-0-ra legyőzte Ecuadort, és még négyszer(!) játszik a torna előtt, de az argentinokra is vár még két találkozó a tegnapi, El Salvador elleni mérkőzés után. Míg az uruguayi újságírók már tavaly novemberben határozottan kijelentették, hogy nincs idő további újoncok kipróbálására a kontinenstorna előtt, addig Gerardo Martino csapatában olyan friss arcok is lehetőséget kaptak, mint például Ramiro Funes Mori és Federico Mancuello.

Az elmúlt években több posztban is leírtam, hogy a Tabárez-féle uruguayi válogatott akkor játszik a leghatékonyabban, ha a 4-4-2-es formációban lép pályára, ennek ellenére én kifejezetten örültem a tegnapi 4-3-3-nak, hiszen jelenleg szent meggyőződésem, hogy ez a modern foci legjobb receptje, mivel ebben a hadrendben akár öt csatárral, de akár csatár nélkül is fel lehet állni, a lényeg ugyanis a sok futáson és a hirtelen ritmusváltásokon van. A posztok közötti határok elmosódnak, és maga a rendszer egésze sokkal rugalmasabb, mint bármelyik más felállásnál. Keserűen kell beismernem ugyanakkor, hogy a Tabárez-féle tökölődős mentalitás egy ilyen formációban kudarcra van ítélve. Szívesen írnám, hogy vissza kell térni ahhoz 4-4-2-höz, amelyben a két belső középpályás egy-egy bulldog (Arévalo Ríos és, gondolom, Walter Gargano), és nincs külön játékmester, vagyis Lodeiro visszaszorul a kispadra - csakhogy ne felejtsük el, hogy ez a 4-4-2 még Luis Suárezzel volt hatékony. Egy klasszikus játékmester és Luis Suárez nélküli uruguayi válogatottnak semmi esélye egy komolyabb ellenféllel szemben - erre jó példa volt a világbajnoki nyolcaddöntő Kolumbia ellen.

Bőven vannak még kérdések az uruguayi válogatott körül, és ezekre aligha a Guatemala elleni júniusi barátságos meccsen kapunk választ - sokkal inkább a chilei Copa Américán, bár, attól tartok, nagyon kijózanító válaszok lesznek.

* * * *

Megjegyzés: Óscar Tabárez óriási hibát követ el, ha kihagyja a válogatottból Nicolás Lópezt, az egyetlen uruguayi futballistát, aki a képességei alapján Luis Suárezhez mérhető. A Serie A-s Hellas Verona fiatal támadója legutoljára két héttel ezelőtt, az AC Milan elleni utolsó perces góljával „üzent” a kapitánynak. Csak össehasonlításképp: Jonathan Rodríguez a Benfica B csapatából került a Marokkó elleni kezdőbe...

 

Szólj hozzá

marokkó copaamérica2015 uruguay2015