2015. jún 21.

A továbbjutás megvan, a jó játék még nincs

írta: maracanazo
A továbbjutás megvan, a jó játék még nincs

29d1b33400000578-0-image-m-11_1434833409895.jpg

Az uruguayi válogatott hű maradt a hagyományaihoz: 1997, 1999, 2001, 2004, 2007 és 2011 után az idei Copa Américán is harmadikként zárt a csoportjában, vagyis egészen a húsz évvel ezelőtti, hazai rendezésű tornáig kell visszamennünk az időben ahhoz, hogy ennél jobb égszínkék mezes teljesítményre akadjunk az első szakaszban. Az uruguayi életforma egyik legfontosabb jellemzője, hogy mindig minden az utolsó pillanatra marad - ez alól a fociválogatott aktuális továbbjutása sem lehet kivétel. Utoljára egyébként a tizennyolc évvel ezelőtti, bolíviai Copán fordult elő, hogy a Celeste a csoportjában ragadt, azóta folyamatosan számolni kell vele a legjobb négy között. 

Óscar Tabárez csapata, ugyanúgy, mint 2007-ben és 2011-ben, ismét a házigazdával találkozik a negyeddöntőben, ám ennyire még ne szaladjunk előre; egyelőre nézzük, mi történt a paraguayiak elleni 1-1-es összecsapáson!

Azt tudtuk, hogy a Maestro az argentinokkal vívott meccshez képest sokkal támadóbb felfogású csapatot küld majd a pályára. Godín (kényszerből), Cristian Rodríguez és Nico Lodeiro is kikerült a kezdőből; a helyükre Sebastián Coatest, Carlos Sánchezt és Ábel Hernándezt tette a kapitány. Muslera előtt négy védő (Maxi Pereira, Coates, Giménez és Álvaro Pereira), két védekező középpályás (Arévalo Ríos és Álvaro González), két szélső (Sánchez és Rolan), valamint két klasszikus középcsatár (Cavani és Hernández) kezdett. 

A paraguayiak jóval nagyobb izom- és/vagy zsírtömeget pakoltak magukra az elmúlt években, úgyhogy nem lett volna túl okos az ívelgetéseket, illetve az azokkal járó test-test elleni párharcokat erőltetni. A labdával azért még mindig az uruguayiak az ügyesebbek, bár ezt ezen a meccsen pont a kapu előtt nem sikerült bizonyítaniuk: Cavani előtt, a tornán először, három komoly gólszerzési esély is adódott, de nem tudott eredményes lenni. A PSG támadója végre a számára kedves poszton játszhatott, viszont roppant dekoncentrált volt. 

urupara.jpg

Ábel Hernández teljesen haszontalannak bizonyult, ráadásul mindjárt a meccs elején összeszedett egy elkerülhető sárgát, amikor a pálya közepén durván szabálytalankodott da Silvával. Onnantól kezdve a támadónak vigyáznia kellett, nehogy kapjon még egy figyelmeztetést, mert azzal a társait is nehéz helyzetbe hozta volna. Tabárez a félidőben le is kapta a pályáról, és reményeim szerint soha többé nem ad neki szerepet. Ha álmomból felriasztanak, akkor is kapásból megnevezek öt olyan uruguayi csatárt, aki sokkal többre lenne képes a válogatottban, mint a Hull City játékosa.

A középpálya bal oldalára rendelt Diego Rolan összességében nagyon szertelenül játszott. Az első félidőben szinte alig lehetett észrevenni (akkor jellemző módon a jobb oldalról érkeztek az értékes passzok), és bár a folytatásban már sokkal többet mutatta magát, a hasznos megmozdulásait szinte azonnal egy dühítően gyenge beadás követte. Muszáj megemlíteni, hogy a Girondins Bordeaux légiósa a követhetetlen, pókszerű mozgásával egyszerre három védőt négyféle irányba képes küldeni, ugyanakkor nem eléggé higgadt ahhoz, hogy az összjátékban eredményesen közreműködjön.

A középpálya jobb oldalán kezdő Carlos Sánchez a találkozó első harmadában roppant pontatlan volt, amikor viszont végre csapattárshoz tudta küldeni a labdát, Giméneznek szögletből, az uruguayiak azonnal megszerezték a vezetést. A River Plate légiósa ezúttal sokkal több támogatást kapott az egy sorral hátrébb játszó Maxi Pereirától, ennek köszönhetően pedig az első félidőben több biztató támadást láthattunk a pálya jobb oldalán. A szünet után Sánchez a mezőnybe szürkült, Tabárez pedig őt is lehozta a pályáról; én nem tettem volna, mert a csapatban lévők közül még mindig neki volt a legjobb lába. 

copa-football.jpg

Álvaro González a pálya közepén kapott védekező feladatot, de nem sikerült maradandót alkotnia. A szerelésekkel általában elkésett, a támadásokhoz pedig csak elvétve tudott hozzátenni. A paraguayiak alapjában véve hosszan előreívelt labdákkal támadtak, vagyis bőven elég lett volna egy védekező középpályás Tabárez csapatába; Tata González helyén Corujo vagy De Arrascaeta többet ért volna.

Arévalo Ríosról sokat elmond, hogy az ellenfél játékosai megállás nélkül aprították - valószínűleg nem véletlenül. Meggyőződésem, hogy ezt a csapatot a Tigres légiósa tartja egyben; ő az összekötő kapocs a védelem és a támadószekció között, és erre nyilván Ramón Díaz is felhívta a játékosai figyelmét. Kár, hogy nincs belőle még egy.

A védelem tagjai közül ezúttal Álvaro Pereira sárgult be, ezzel pedig roppant nehéz helyzetbe hozta a kapitányt, aki várhatóan a rutintalan Gastón Silva és az elmúlt szezonban mindösszesen 7(!) tétmeccset játszó Jorge Fucile között lesz kénytelen dönteni. Persze Tabárez nem érdemel őszinte sajnálatot, hiszen tudomásom szerint senki sem kényszerítette semmire a keret összeállításánál. Álvaro Pereiráról még annyit, hogy nem segítette úgy az előtte játszó Rolant, ahogy Maxi Pereira segítette Sánchezt a túloldalon.

Giménezre egy szavunk nem lehet, még akkor sem, ha a paraguayi gólt róla fejelték. Ha ő nincs a pályán, az uruguayi válogatott vereséget szenved. Remekül irányította a hátsó alakzatot, és talán érdemes lenne meggondolni, hogy ő kezdjen a védelem bal oldalán a Chile elleni mérkőzésen.

Sebastián Coates pályára küldésében ezúttal nem láttam akkora kockázatot, mint egyébként szoktam. A nagydarab paraguayi játékosok közé pontosan egy Coates-típusú védő kellett Giménez mellé, és a fantáziátlan előreívelgetéseitől eltekintve rá sem lehetett panasz. A negyeddöntőben való szerepeltetése már kockázatosabb lenne, hiszen könnyen lehet, hogy úgy mozogna az alacsony, villámgyors chileiek között, mint elefánt a porcelánboltban.

uruguay-s-sebastian_1.jpg

A meccs, de legalábbis az első félidő, legjobbja Maxi Pereira volt. A felfutásaival komoly támogatást adott a támadószekció tagjainak, ezzel pedig látványosan demonstrálta, hogyan kellene orvosolni a válogatott vérszegény játékából adódó problémákat. Kétségtelen, hogy az argentinokhoz képest jóval statikusabb paraguayiak mellett a Benfica védője is szabadabban futballozhatott, de csak szervezés és gyakorlás kérdése, hogy a gyorsabb ellenfekkel szemben is működjön ugyanez. 

A szünet után pályára lépők közül Cristian Rodríguez jó, Stuani pocsék cserének bizonyult. Az Espanyol légiósa ismét kihagyott egy hatalmas helyzetet, szóval csatárnak, Ábel Hernández helyén, ezúttal sem vált be, a középpályához pedig túl lassú volt.

Az még elfogadható, hogy Tabárez rosszul cserél, az már viszont kevésbé, hogy csak kettőt: 1-1-es állásnál nem vállalt volna túl nagy kockázatot azzal, ha, például, Rolan helyére Jonathan Rodríguezt is a pályára küldi, hiszen az uruguayiak még egy egygólos vereséggel is biztosan továbbjutottak volna (már ha azt feltételezzük, hogy egy csatárcsere automatikusan vezet az ellenfél góljához). 

A Copán látott három mérkőzésből egyértelműen a paraguayiak ellenin játszottak elfogadhatóan az uruguayiak, de nagyon messze vannak attól, hogy az esélyesek között tartsuk őket számon. A negyeddöntőben a torna legjobban futballozó együttesét, a házigazda Chilét kellene legyőzniük; Tabárez játékosai csak abban bízhatnak, hogy ennél nehezebb helyzetből is kivágták már magukat. Minden más Jorge Sampaoli együttese mellett szól.

Folytatás szerdán.

 

 Az Uruguay-Paraguay összefoglalója

 

Szólj hozzá

chile paraguay copaamérica2015 uruguay2015