2015. jún 25.

Hát ez történt Chile ellen

írta: maracanazo
Hát ez történt Chile ellen

Kezdjük az alábbi fényképpel a Chile-Uruguay elemzését:

conchadetumadrejaraputazo.jpg

Ne feledjük: egy évvel ezelőtt a fél világ keresztre akarta feszíteni Luis Suárezt a harapása miatt. Gonzalo Jara ujjazásából mi lesz? Négy hónap kényszerszabadság? Kilencmeccses eltiltás a válogatottól? Amit a chilei futballista tett Cavanival, az nemcsak megalázó és gusztustalan, hanem sportszerűtlen is, hiszen az volt a célja, hogy az uruguayi csatár felüljön a provokációnak és a kiállítás sorsára jusson. Aki nem tudná, annak elárulom, hogy a piros mezben látható Jara a 2013 márciusában játszott vb-selejtezőn éppen Luis Suárez farkát fogdosta a pályán (amiért ott helyben kapott is a pofájára).

ogz2n.jpg

Ennek a középszerű, színtelen-szagtalan senkiházinak most kellene kihasználnia a rá irányuló figyelmet; csak össze kelle hívnia egy exkluzív sajtótájékoztatót, amelyen bejelenthetné, ami mostanra igencsak nyilvánvaló. Biztos vagyok benne, hogy, Uruguayt leszámítva, a világ minden tájáról ezrével kapná a házassági ajánlatokat.

Cavani reakciója érthető volt, bár kétségtelen, hogy a PSG csatára ezzel nagyon nehéz helyzetbe hozta a társait. Az uruguayiak tíz emberrel végképp a kapujuk elé szorultak, a chileiek pedig találtak egy gólt, amellyel megnyerték a mérkőzést. Nem vagyok biztos benne, hogy megérdemelten. A labda náluk volt többet, de az igazán veszélyes helyzetek az uruguayiak előtt adódtak: Cavani elképesztő bombája alig ment a léc fölé, Carlos Sánchez látványos lövése centiméterekkel ment a kapu mellé, Diego Rolan pedig egészen közelről hagyta ki az este ziccerét.

Sokkal egyszerűbb dolgom lenne most, ha azt írhatnám, hogy Jorge Sampaoli együttese hozta a csoportmeccseken látott lehengerlő formáját, és simán lefocizta Tabárez csapatát - de ezúttal szó sem volt ilyesmiről. Az uruguayiak kézben tartották a mérkőzést, és korrekt játékvezetés mellett simán lehozták volna kapott gól nélkül a 90 percet. A brazil Sandro Ricci teljesítménye még egy falusi öregfiúk meccsen is kiverte volna a biztosítékot: Jorge Fucile két szabályos szerelését is sárgalappal, következésképpen pedig kiállítással jutalmazta, a seggturkász chilei arconlegyintéséért pirosat kapó Cavaniról pedig már volt szó...

Az uruguayi válogatott még a sportszerűtlen ellenfél és a madárijesztők éleslátását idéző játékvezetői hármas ellenére is nyerhetett volna, ha nem követ el óriási baklövéseket.

Először is: hiába állította azt korábban Cavani, hogy képes lesz a meccsre koncentrálni, haza kellett volna küldeni a saját családjához, valamint a hétfő éjszaka az apja által halálra gázolt srác családjához. Ez így lett volna korrekt mindenkivel szemben. 

Másodszor: Cavanit a 63. percben állították ki, de Tabárez ezt követően csak a 85. percben cserélt, a harmadik cserelehetőségét pedig nem is használta ki. A kapitány roppant tanácstalannak tűnt, pedig lehet, hogy ha azonnal reagál az emberhátrányos szituációra, minden másként alakul. 

Harmadszor: Martín Cáceres sérülése, Álvaro Pereira eltiltása miatt az a Jorge Fucile került a balhátvéd posztjára, aki a 2014-2015-ös szezonban összesen 352 percet, vagyis alig négy tétmeccset töltött a pályán. Mutasson nekem valaki még egy válogatottat, amelyben valaki évi négy tétmeccsel a háta mögött kezdő lehet!

Negyedszer: Kapus ne üsse középre a labdát. Főleg akkor ne, ha a csapata emberhátrányban van. Ezt a gólt, sajnos, nem a chileiek hozták össze, hanem Fernando Muslera.

Az uruguayi válogatott összességében harmatgyengén szerepelt ezen a Copa Américán; az Óscar Tabárez-i defenzív stratégia egyszerűen idejétmúlt. A négy éles meccsén a csapat két gólt szerzett, és ez nem túl biztató az idén kezdődő vb-selejtezők előtt. Ideje lenne már szemléletet és kapitányt váltani. Az uruguayi foci nemcsak tehetséges játékosokban bővelkedik, hanem tehetséges edzőkben is.

Ami különösen bosszantó, hogy Luis Suárez még négy tétmeccsről, a válogatott első négy világbajnoki selejtezőjéről fog hiányozni, tehát körülbelül egy év múlva öltheti magára az égszínkék mezt.

A chileieknek sok szerencsét, de ne feledjék: egyszer ennek a meccsnek is lesz majd egy visszavágója. 

 

Szólj hozzá

chile copaamérica2015 uruguay2015