2015. okt 09.

Történelmi győzelemmel kezdett az uruguayi csapat La Pazban

írta: maracanazo
Történelmi győzelemmel kezdett az uruguayi csapat La Pazban

2710308_big-lnd.jpg

Kép: AFP / AIZAR RALDES

2-0-ra győzött az uruguayi válogatott Bolíviában, ez pedig még akkor is hőstettnek számít, ha tudjuk, hogy a házigazdák csak egy szedett-vedett alakulattal álltak ki a találkozóra. A Celeste története első diadalát aratta La Pazban; ennél jobb kezdésről pedig aligha álmodhattak a csapat szurkolói.

Az égszínék mezesek góljait egy-egy hátvéd szerezte; az elsőt Cáceres a 10., a másodikat Diego Godín a 69. percben. Helyzetek persze bőven akadtak a hazaiak előtt, akik képtelenek voltak bevenni Muslera kapuját.

Az első forduló eredményeiből kiindulva bizony megállapíthatjuk, hogy kőkemény küzdelmek lesznek a csoportban, hiszen az argentinok hazai pályán kétgólos vereséget szenvedtek Ecuadortól, Brazília pedig Chilében kapott ki ugyanilyen arányban.

A Tabárez-gárda következő ellenfele, kedden, az a Kolumbia lesz, amely 2-0-ra verte Perut.

 

A találkozó jegyzőkönyve:

Bolívia 0-2 Uruguay

Estadio Hernando Siles de La Paz

Játékvezető: Patricio Loustau

Gólszerzők: Cáceres (10.), Godín (69.)
Kiállítva: Torrico (71.)


Bolivia: Daniel Vacca; Juan Carlos Zampiery, Edward Zenteno, Fernando Martelli, Jair Torrico; Alejandro Chumacero (Damián Lizio - 61.), Walter Veizaga, Raúl Castro (Óscar Díaz - 46.), Jhasmany Campos (Rudy Cardozo - 69.); Juan Carlos Arce, Yasmani Duk.

Uruguay: Fernando Muslera; Martín Cáceres, José María Giménez, Diego Godín, Álvaro Pereira; Mathías Corujo, Carlos Sánchez (Nicolás Lodeiro - 74.), Álvaro González, Cristian Rodríguez (Camilo Mayada - 38.); Cristhian Stuani, Abel Hernández (Diego Rolan - 62.).

 

A találkozó összefoglalója

 

 

 

 

Szólj hozzá

bolívia uruguay2015 vb2018