2010. ápr 25.

Racing, Cerro: Búcsú a Libertadores-kupától

írta: maracanazo
Racing, Cerro: Búcsú a Libertadores-kupától

Sem a Racingnak, sem a Cerrónak nem sikerült bravúrt elérnie csütörtökön a Libertadores-kupában; a két csapat egyaránt 0-0-ás döntetlent játszott aktuális ellenfeléve, és kiszállt a további küzdelmekből.

 

A Racingnak mindenképpen győznie kellett volna a paraguayi Cerro Porteño otthonában ahhoz, hogy megmaradjon az esélye a továbbjutásra. Az idegenben elért 0-0-ás döntetlen önmagában véve jó eredménynek számít, sőt, a második helyhez is elegendő volt, ám Juan Verzeri együttesét ez most aligha vigasztalja; a csoportmásodikok között a zöld-fehérek gyűjtötték össze a legkevesebb pontot, így (a kvartettjében szintén második Deportivo Quitóval karöltve) nem léphettek a nyolcaddöntőbe. (Mint ismeretes, a H1N1-járvány miatt a tavalyi küzdelmekből kizárt San Luis, valamint a Guadalajara csapatát idén automatikus nyolcaddöntős részvétellel kompenzálták, a két leggyengébb csoportmásodik kárára.)

 

Az 1. számú csoport végeredménye:

 

 CsapatMérkőzéseGyDVLGKG
GKPontok
1651093+616
2622245-18
3613234-16
4602437-42

 

 

 

Pablo Repetto csapata, a Cerro is győzelmi kényszerben volt az Estadio Centenarióban az ecuadori Emelec ellen; mivel a csoport másik találkozóján az Internacional megverte a Deportivo Quitót, az égszínkék-fehér csapat számára a három pont továbbjutást eredményezett volna. A hazaiaknak sajnos nem sikerült begyötörniük a győztes gólt, így maradt a 0-0 és a csoport harmadik helye.

 

Az 5. számú csoport végeredménye:

 

 CsapatMérkőzésekGyDVLGKGGK
Pontok
1633082+612
2631257-210
3622255+08
4602426-42

 

Összességében elmondható, hogy mind a Racing, mind pedig a Cerro tisztességgel helyt állt a Libertadores-kupában. A két csapat, amely saját hazájában sem számít nagyágyúnak, az utolsó pillanatokig harcban állt a továbbjutásért, szép győzelmeket aratott, és minden ellenfelét alaposan megizzasztotta.  

 

Szólj hozzá

racing cerro copalibertadores2010